Vegán maradékok

Szóval azt említettem, hogy 2020 azt hozta, hogy elmentem a növényi alapú étkezés felé, s mondhatni még jól is érzem magam.

Első körben mit is hozott dolog? Beszereztem gépeket jó drágán, ahogy azt kell. OK, csak kettőt, meg nyilván lehetne drágább is, de végül is egy növényitej-készítő és egy fermentáló érkezett a szekrénybe, Dóri szerint csak azért, hogy ott is porosodjon, mint általában.

Speciel a tejkészítő igen jól ki van használva, egy január óta egy doboz növényi tejet vettem, a többit én készítettem, nagyjából kétnaponta egy-egy literrel. Készült már rizs- (egyszer), mandula- (néhányszor), kókusz- (néhányszor) és zabtej (sokszor), ebből a kókusz- és a mandulatej a legjobb, teljesen más, mint a bolti, finomabb, jobb az íze, még kávéban/teában is nagyon jó, pedig korábban a boltit nem nagyon tudtam megkedvelni. Ezt még a gyerekek is iszogatják, ha éppen olyan kedvük van, és mondjuk általában van.

Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy marad egy-egy adag sűrű szűrlemény a tej készítése után, amit eddig mindig eltettem a hűtőbe egy dobozba, mondván majd jó lesz valamire. Néha jó is volt, mert tettem hozzá lekvárt vagy gyümölcsöket és kész is volt a reggeli vagy az uzsonna.

Mostanra viszont egy komolyabb adag összegyűlt a hűtőben, amit aztán Dóri megelégelt kicsit.

Üdv a karanténban!

Másfél hete vagyunk itthon, mostanra megérett, hogy valamit csinálni kell, ha nem, akkor a vége mészárlás lesz valamilyen formában, ha meg esetleg túléljük a vírust, a felvásárlási lázat meg mindent, akkor ezt a dolgot csak kihúzzuk valahogy.

Szóval úgy döntöttünk, hogy ezt a Burgária dolgot nem is lenne rossz felmelegíteni. Most már úgy is itt vagyunk a városban, akármilyen város is ez, vannak lehetőségek, amik persze közel nullára csökkentek most, hogy itt a bezárás, és ki tudja hol áll meg.

Kaja az kell

Az mondjuk tuti, hogy enni kell, meg kell a változatosság is, főleg három ilyen gyerekkel - a középső éppen most rohant el ordítva, hogy ihaj, ha karfiol van a levesben, az neki biztos nem kell, közelébe sem megy. Pedig lehetne rosszabb is a levesben, ugye.

Nem baj, majd megszokja, nagy valószínűséggel.

Szóval az eredetihez képest kicsit változtatva, de mindenképpen a gasztronómiával a középpontban folytatjuk. Már persze, ha a gasztronómia körébe tartozik a ketchupos bundáskenyér, mert egyszer eljutunk oda is. Mondjuk fotózni ezt is lehet, a gyerekek meg szeretik.

Huhh, ehhez a poszthoz nem készítettem sok fotót, mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt egyébként sem szoktam olyan sokat, másrészt most mindkét kezem foglalt volt, hogy enni tudjak. Legalább az adag rendben volt, na - nem mintha olyan nagy gondjaim lettek volna.

Egerben jártunk, a lányok jégkását akartak enni, ott meg lehet kapni, és ha már arra jártunk, akkor bepótoltuk, ami a két hónappal (?) korábban elmaradt: a lángosozást. Akkor valahogy Lucának bekattant, hogy neki lángos kell a Vár a Lángos nevű helyről, csak ott éppen nem volt, kellett volna rá várni több mint egy órát, az meg nem ment. (Inkább hazamentünk és sütöttünk otthon, nem is lett olyan rossz.)

Most aztán eljött a napja, mondjuk most sem volt egyszerű, mert nem volt nálam elég pénz, ezért vissza kellett mennem a Dobó térre automatához, de megoldottuk.

Reggelente az autóban a MillásReggelit szoktuk hallgatni, a lányok is kedvelik, én meg főleg. OK, az, hogy "a lányok annyira kedvelik" nem feltétlenül valós, egyrészt Pannus általában alszik, másrészt meg Luca nem feltétlenül érti, hogy miről van szó benne, de szeret közlekedési híreket küldeni nekik és szereti, ha azokat beolvassák. Meg egyszer fel is köszöntötték a fiúk a születésnapján, szóval valahogy így. Mindegy, a szabály az, hogy reggelente Millásreggeli van, period.

Így amikor valamelyik reggel elmondták, hogy lesz MillásEst, akkor Luca mondta, hogy el szeretne menni. Mivel én is rajta voltam, a család fele már támogatta az ötletet.

Minden rendben is lett volna, ha nem pont aznap van Pannusnak az ovival az egésznapos (!) kirándulás (nagyon elfáradt a végére, busszal mentek reggel és fél ötre értek vissza), ráadásul Lucának meg az év végi táncbemutató.

A lényeg, hogy Luca is menni akart, így foglaltam asztalt.

Hat óra után értünk oda, akkor kiderült, hogy elvileg a vendégek 18:30-tól érkeznek, a rendezvény (a beszélgetés maga) pedig majd 19:00-kor indul. Ekkor már éreztem, hogy nem leszünk ott sokáig, de azért beültünk. Mivel későn foglaltam, helyünk elvileg csak a hátsó részben lett volna, de aztán megoldották, hogy ha már a MillásEst-re jöttünk, lássunk is halljunk is valamit, ezért utólag is újra köszönet.

A kislány rántott húst akart enni, én meg fodrászhoz mentem, az meg az Auchanban van, ott meg van frissensült pult, így hát onnan kapott rántott húst, meg rösztit, meg hagymakarikát.

Én meg megláttam, hogy van kész hamburger és valamilyen nagyon elcseszett ötlettől vezérelve vettem is egyet. Sajtosat, méghozzá, biztos, ami biztos. Hiba volt, na, de megtanultam. (Mondjuk nem, de mindegy, egyébként hogy tudnám megírni, ha valami szar, ha nem veszek időnként belőle, ugye. Szóval mégsem adom fel az intuitív vásárlásokat, na.)

Elismerem, az sem tett jót a dolognak, hogy nem azonnal vettem ki a zacskóból, hanem csak másnap, pedig mindent megtettem a cél érdekében, de valahogy így sikerült, valahogy nem akaródzott kivenni a csomagolásból. Így nézett ki egyébként abban az állapotban, ahogy elhoztam az egységből.

Na, szóval, nagy tervekkel vágtunk bele a vasárnap délutánba, több szempontból is, aztán viszont minden, de minden a kútba esett, és még annál is több.

Kezdjük az elején - az volt az alap, hogy kora délután Józsiékkal meglátogatjuk a híres szigethalmi hekkest, amiről már annyit hallottam, hogy ihaj. Beültünk a két verdába és elindultunk. Már az érkezés sem volt annyira egyszerű, mivel parkolót a környéken nem nagyon lehet találni, de ez azért megoldható és nem feltétlen írandó az étterem számlájára.

Láthatólag nagyon sokan voltak, délután egykor, jó érzékkel ebédidőben értünk oda, ahogy azt kell. A hely meglehetősen nagy egyébként, sokan le tudnak ülni, a kiszolgálók pörögnek, rendelni a pultnál lehet (nagy mínusz: nem nagyon segített senki az egyetlen embernek a pultban, pedig lehetett volna), a sor elég komoly volt. Szerencsésen végigálltuk, már csak vagy ketten voltak előttünk (az mondjuk legalább kétszer három rendelést jelent általában), amikor egyszer csak érkezett egy nagyon szimpatikus fiatalember, aki közölte, hogy Misihez jött, aki meg is jelent, majd elkezdte felvenni a rendelését - na, ez azért kicsit felpöcizett.

Szerencsére a lányok észrevették a pult meletti lufiállványt így vehettünk lufit is - ez nyilván megnyugtatott.

Sokat segített, hogy megnyugodjak, mikor közölték, hogy a hal legalább egy óra lesz, amíg elkészül, várjunk csak nyugodtan. Szóval eddig volt egy húsz perces rendelés, majd jöhetett a várakozás, eleinte (úgy húsz percig megint csak) állva, mert nyilván a haladag elfogyasztása után a vendégek még üldögélnek (nem) kicsit az asztalnál, cigizgetnek, míg a még éhes többi vendég ott álldogál felettük. Nem sokat segített, hogy nyugodtabban álljak a helyzethez a tény, hogy a szimpatikus fiatalember mintegy öt perc után megkapta a rendelését és ők már jóízűen falatoztak, mikor mi még állva próbáltuk nyugtatni a három törpördögöt, hogy mindjárt kapnak már kaját.

Na, végre megint haladtam kicsit a háttérdolgokban, a háttérinformációk, alapok terén: új könyvet kezdtem, ennek címe Élelmiszer-alapismeretek, Galambosné Goldfinger Erzsébet klaviatúrájáról származik, és nagyon modern, van hozzá CD-melléklet!

A könyvben néhány helyen CD-ikon található, ami jelzi, hogy valamit lehet csinálni a CD-ROM-on található adatokkal. Feladatok, mindenféle extra információk vannak azon rajta. (Annyira régen hallottam már azt a hangot, amikor betesze a CD-t a lejátszóba és felpörög, hogy lejátsza a lejátszanivalót, nagyon vicces. Egyébként azt is csak onnan tudom, hogy van DVD-lejátszó a gépben, hogy mikor oldalt megfogom, mindig azt a pontot nyomom meg, ami kinyitja a tárolót...)

Így néz ki az első animáció a könyvből a CD-n, színes és a dolgokra kattintva megjelenik a részletesebb információ. És így néz ki ugyanez a könyvben, annyi különbséggel, hogy a könyvben nem színes, sima zöld-fehér.

Okés, szégyen ide, szégyen oda, megint visszamentünk a Burger King érdi kirendeltségébe. Esküszöm, hogy nem annyira kedveljük a dolgot, úgy általában a gyorséttermeket sem, de valahogy most így alakult. Azt hiszem, a lányok szavaztak, a KFC volt még versenyben, de aztán kiesett, mint az Arsenal a BL-ből, huss.

Viszont nekem sem volt olyan nagy kedvem megint valami burgert vagy egyáltalán valami komolyabbat enni, este volt már, fogynom is kellene egy kicsit, szóval nem erőltettem.

De azért valamit csak lehetne írni, így jöttek a Chili Cheese Nuggett-ek.

Ezeket egyébként is kedvelem, van benne chili, van benne sajt, bundázva is van, mi baj lehet?

Mondjuk az, hogy elrontják, esetleg rossz sajtot tesznek bele, kevés benne a chili, és még sorolhatnám, ugye. Na, a Burger Kingben ezt nem annyira találták el.

Chili az van benne, nem lett kispórolva, mondjuk nyilván kevesebb, mint amit a reklám sugall, de ehhez már hozzá vagyunk szokva, persze. Csípni egyértelműen nem csíp, de nem is vártam, hogy nagyon csípjen, bár egyszer azért értékelném, ha valami chilis tényleg chilis lenne egy kicsit. Nem nagyon, csak valamennyire, hogy érezzem.

A sajt nem volt túl izgalmas, erőteljes ízek, amik engem mindig a mű érzet felé tolnak, ízfokozóval tele, folyékony, szerencsére nem túlzottan. A bunda túl vastag volt és ízetlen.

Hát, legalább ebből sem kell már nagyon sokat venni...

Visszatértünk a korábbi Burger King kaland helyszínére, az érdi egységbe. A lányok nőnap alkalmából kaptak virágot meg csokit (mármint otthon, nem a Kingben), viszont mivel éppen Anyukám vigyázott  a kicsikre, ő meg folyton burgert akar enni, így elvittem mindannyiukat egy gyorséttermi randevúra.

Ha meg már így alakult, akkor legyen benne valami izgalom, hadd jöjjön a dupla chilli a burgerrel.

De ha már valaki csinál egy ilyet, akkor legalább valami ereje legyen. Na, ennek sem volt semmi, mint ahogy a korábbi versenyzőnek sem, sajnos.

Pedig egyébként nem olyan nehéz valamelyest csípős jalapenot keríteni, az Auchan felvágottpultjában például kimérve árulják Szigetszentmiklóson, iszonyatosan jó áron, finom, ropogós, és tud kellemesen erős is lenni. Na, ha abból tesznek bele dupla adagot, legyen mondjuk nyolc szelet, már érezhető lenne valami.

A burger maga meg ugyanolyan volt, mint a jalapeno - semmilyen. Ott volt benne minden, aminek benne kellett lennie, zöldségek, sajt, paradicsom, szósz, de olyan ízetlen volt, hogy ihaj.

Mivel a zsömle is száraz volt kicsit, az élmény összességében nem is volt élmény.

Megint megértettem, hogy miért is nem megyek a gyorséttermekbe gyakran, nagyjából negyedévente egyszer pont elég is.

Nohát, nem is tudom, hogy miért is, de igazából valahogy kiesett ez a Burgária dolog és az éttermek rendszeres látogatása a kalapból az elmúlt néhány hónapban, viszont most lehet, hogy érzem magamban az erőt és a lendületet, hogy rászánjak egy kis időt a dologra.

Meg aztán ezen poszt írása előtt egy nappal aztán volt egy kis löket is, mivel lányom osztálytársa, Janka nálunk lazul a hétvégén, péntek este pedig mindenképpen rendelt pizzát akartak enni, így rendeltünk nekik. De nem is azzal volt a baj, hanem a mellé csapott fokhagymakrém-levessel.

De most még nem is erről akarok írni, hanem arról hogy hogyan is halad a továbbképzés. Sajnos erre sem volt olyan sok időm, így nem mondhatom, hogy azóta profi lettem, ez a rész még hátra van.

De aztán év végére sok területen döntésre és elhatározásra jutottam, aminek a lényege, hogy sokmindent tanulok, amiből egy a gasztronómia.

És hogy az alapokat megszerezzem, szerencsére belefutottam valamibe, ami igen jól jöhet: A főzés tudománya magyarul.

Aztán persze addig húztam-halasztottam a rendelést, hogy nyilván elfogyott mindenhol, még az Alexandrában is, így várhattam az újranyomásra, amit februárra ígértek, de aztán gondolom, valami raktár mélyéről előkerült néhány könyv, mert egyszer csak január elején szóltak, hogy mindjárt jön is.

Semmi probléma, meg is jött, ahogy kell, azóta meg időmhöz mérten forgatom is, rendesen. Persze minden mással együtt, ahogy csak lehet. Mindenesetre azóta egyszer már csináltam egy olyan jó barbecue szószt, hogy ihaj.

Tudom, hogy nem a gasztronómi a teteje, de azért örültem, mint mikor a United az utolsó percben fejelt Rashford góllla veri a Burnley-t idegenben.