Na, ugyan hosszú ideje nem haladtam vele, de ma újra elővettem a Szakács szakmai ismeretek című könyvemet és fellapoztam a következő fejezetet, ami a Higiéniás szabályokról szólt. Mint azt korábban mondtam, a blogot gyakorlatilag tanulási naplóként is szeretném használni, szóval most ezt a fejezetet is összefoglalom.

Rögtön belecsapunk a higiéné közepébe, megtanítják, hogy a higiéné célja "megfelelő körülmények, a tisztaság megteremtésével a betegségek megelőzése, az egészség megőrzése". Leggyakrabban arról lenne szó, hogy a mikrobák (baktériumok, penészgombák, vírusok stb.) elszaporodását meg kell akadályozni, azokat el kell pusztítani, illetve meg kell akadályozni, hogy az ételbe jussanak.

Jöjjenek először a gyermekek, legalábbis a nagyobbik, a kisebb csak a kezét teszi rá néhány ételre, hogy lássátok, mekkora is az ő kezéhez képest.

Szóval Luca. Aki ebben az esetben a Fald Fel Amerikát!-ból egy jó kis hotdogot rendelt.

De még a hotdog előtt elfogyott egy adag sültkrumpli, ami sajtos is volt ráadásul - Luca szerint jó volt, kicsit talán túl sós...

Jártunk már náluk, ettünk is már náluk, így végül is most visszatértünk. Akkor nem tudom, mit evett a gyerek, de emlékeim szerint akkor is elégedett volt.

Nohát, vasárnap nem sikerült eljutni a Balaton környékén egy hamburgerező környékére sem, de ami késik, nem múlik, leszünk mi még idén Akarattya környékén.

Így maradt a hétfő, reggel haza, kipakolás, ilyesmi, aztán a tanakodás, hogy akkor hová is menjünk. Nem volt egyszerű, mert nem volt Sz'Miklósra menni, Halásztelekre vagy Szigethalomra sem, így maradt Csepel, így az lett a döntés, hogy Lagúna Étterem és Pizzéria lesz.

Elsőre a Waze is valahová Ceglédre vagy hová akart vinni minket, de aztán rájöttünk, hogy rosszul írtuk a nevet, La Guna helyesen, így irányba kerültünk. Az érkezés is vicces volt, az étterem egy munkásszállóra emlékeztető munkásszálló és művelődési központ aljában található, a cicomát kívülről nem vitték túlzásba - mintha egy Centrumba néznék be még gyerekkoromban, csak nem bábukat látok, hanem asztalokat.

Annyira nem tűntek lelkesnek a pincérek, hogy elvitelre rendelnénk és nem az étlapról, nekem úgy tűnt, mintha még pofákat is vágott volna az a versenyző, aki végül ideadta az elviteles étlapot szórólapot. Mindegy, a gyermekek kaptak inni, Luca megy gyönyörködhetett a székekben, amik úgy voltak lefestve, mintha lekopott volna róluk a festék, és alatta arany lett volna.

Hosszú hétvége, s gondoltuk vagy a Balcsin vagy itthon, vagy vasárnap vagy hétfőn, de biztosan nem fogjuk kihagyni a dolgot és megyünk tesztelni. Így lett hétfő, és egy érdekes hely Csepelen, ahova még egyszer biztosan nem fogunk betérni.

Ne ítélj elsőre! Nagy igazság, a hely kinézete nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyébként gáz lehet az étellel, a kiszolgálással, vagy bármivel. Most sem volt, ellenben volt valami más, ami miatt nem lett kölcsönös szimpátia a találkozásból elsőre.

Bizony, elég hamar eljutottunk ide. Mondjuk nem is gondoltam rá, hogy ilyen lesz, ezért hirtelen nem is tudtam, hogy milyen kategóriába soroljam majd.

De kezdjük az elején.

A Food Track Show-ra akartunk elmenni és onnan szereztünk volna valami burgert vagy egyéb street foodot, hogy Luca tudjon lovakat is nézni, de megjött a kis barátnője és inkább azt választotta, hogy otthon marad játszani.

Így jött a Don Pepe csepeli egysége, ahol aztán már az elején nem indultak jól a dolgok. A pultos lány eléggé morcos volt, az előttem lévő vendéget jól kiosztotta, mert az a köretet valamihez úgy kérte, hogy legyen egy kis rizs meg egy kis krumpli - de hamar megtanulta, hogy a Don Pepénél nincs válogatás meg csere-bere.

Aztán jöttünk mi, rendeltünk pizzát, levest, hamburgert elvitelre, mire a lány hátrarohant valakivel egyeztetni néhány percre, majd visszatért. Itt okoztuk mi a következő problémát, mert közben Luca kitalálta, hogy palacsintát is vegyünk, így megkértem, hogy tegyünk hozzá még kettőt abból is. Ha pillantással ölni lehetne, akkor most nem írnám ezeket a sorokat, de lehet, hogy én is jobban jártam volna, mert megkímélt volna egy igen kellemetlen gasztronómiai kalandtól.

Arra mindig kíváncsi voltam, hogy az a sok blogger, aki mind ételkritikákat ír vagy hasonlókat, honnan veszi a szaktudását. Vagy van-e nekik egyáltalán, ugye.

Mindenesetre aztán közben rájöttem arra is, hogy nem ártana, ha nekem viszont lenne.

Így elkezdtem nézelődni a piacon, hogy milyen könyveket is lehet megtalálni, amiből mondjuk a szakácsokat képzik. S ha már ott tartottam, akkor meg is rendeltem őket, első körben kettőt.

Sándor Dénes Szakács szakmai alapismeretek című művét, illetve egy Élelmiszer alapismeretek című művet.

Mivel egyébként is sütnék-főznék itthon, biztos nem jön rosszul, ugye.

Első körben a Szakács Szakmai Ismeretekkel kezdtem, az első fejezet nem is lehetne izgalmasabb - mindent megtudhattam arról, hogy milyen kompetenciákkal kell bírnia egy szakácsnak, az első fejezet a "Szakács munkakör személyi feltételei" címmel állította fel a hátamon a szőrt.

Egyébként nem olyan rossz, két oldalon ecseteli a szerző, hogy mire is kell figyelni a szakácsnak úgy a higiéné, mint a munkaszervezés, a beszerzés, a balesetmegelőzés, vagy éppenséggel a munkatársak motiválása szempontjából.

Mondjuk azért remélem, lesz izgalmasabb is!

Nehéz döntés volt, biztosan azért is, mert valójában nem ez volt a terv. Luca már hetekkel korábban hajtotta, hogy szeretne kimenni egy lovas rendezvényre, amely egyben gasztroprogram is, de aztán átjött a barátnője és így borult minden korábbi elképzelés. S bár ember tervez, a gyerek meg dönt, ha tud, de a Burgária küldetése mindenekelőtt, így aztán jött a kérdés: merre induljunk.

Nem mentünk messzire. Egészen Csepelig jutottunk. A Don Pepe az a hely, ahonnan első sorban a gyerekek miatt néha-néha pizzát rendelünk. Az biztos volt, hogy ez most sem lesz másként, így ez a kérdés el is dőlt. A nagyobb dilemma inkább az volt, hogy én mire szavazzak, ha már a hamburger most nem, így aztán gondoltam inkább valami leves.

Krumplikrémleves kolbászchips-sel. A jó hangzás mellett valami jót vártam, de kisebb csalódás lett a vége.

Kezdjük ott: túl sok volt a fűszer. Mármint a bors. Az utóíz, ami egyértelműen a fehér bors ízére hajazott minden mást elnyomott. S tényleg mindent, a chipset is. Azt meg lássuk be őszintén, nem chips volt. Egyszerű kolbászkarikák, ami akár még lehetett volna ropogós is, de mivel eleve belekerült a levesbe, így inkább a hűtőből kirántott füstölt kolbira emlékeztetett, amit egy harapással könnyedén az arcodba tudsz tolni. 

Na, ezzel a poszttal jól elmaradtam, már mindenki megírta a magáét, csak én nem. Mondjuk a többiekét is én szerkesztettem fel, talán ez szolgálhat a mentségemre, de mindegy is.

A Magic Burgert nyilván nem kell bemutatni senkinek, aki burgert szeretne fogyasztani, elég régóta ott vannak már a piacon és árulják azt, amit a mindannyian szeretünk.

Először még a Szentendrei úton (?) lévő kis bodegájukban ettem hamburgert, akkor kollégákkal/barátokkal zarándokoltunk a helyre és a legdurvább csípős szósszal kísértem - elég rendesen meg is szenvedtem, ahogy azt kell. Ami csak folyhatott, az foly is az arcom környékén, de megettem!

Azóta kicsit visszább vettem a csípős fogyasztásból, viszont ezen a vasárnap reggelen úgy ébredtem, hogy nekem ez a burger csípősen kell - de most a négy erősség közül a hármast választottam, nem a legdurvábbat.

Szerencsére így sem csalódtam, nem volt ugyan büntetés és szemkifolyás, de a csípősség pont megfelelt egy erősebb vasárnapi ebédhez - néha-néha sziszegtem, de nem vészesen.

De irány a burger maga. Nem mondom, hogy a házhozszállítás jót tett neki, de hát miért nem eszi meg az ember helyben, ha már erre adja a fejét, ugye. Kicsit összenyomódott, kicsit kilapult, de szerencsére ettől semmi sem lett kevesebb benne és semmi sem lett ízetlenebb tőle.

Az alap marhaburgert rendeltem, a csípős szószt extraként a normál szósz mellé, bele a burgerbe (ez már pluszpont a helynek egyébként, megkérdezték, hogy bele vagy mellé kérem-e a szószt, illetve hogy az eredeti szósz helyett vagy vele...), illetve extra jalapenót és cheddart kértem még bele.

A gyermekek alapvetően kedvelni szokták a Magic Burgert, ettek már mini burgert, ettek már chillis hot-dogból, alapvetően nem volt náluk gond.

Ebben az esetben viszont Pannuska nem volt olyan nagyon lelkes, kicsit elcsammogott a húson és a bucin, de aztán feladta - elég korán, azt kell, mondjam, a burger nagy része meg is maradt.

Úgyhogy térjünk is át Lucára, aki egy normál burgert fogyasztott néhány extrával, mint például a pirított hagyma és egy szelet sajt.

Mivel rendeltünk egy adag krumplit, ami út közben el is fogyott, az első megjegyzés azt üzeni, hogy az ne legyen mirelit.

Innentől jöhetnek az ő szavai: "a hamburger szósza legyen kevesebb, sok volt, nagyon kifolyós volt. Zöldségekből is lehetett volna kevesebb a rendszerben. A pirított hagyma sem volt igazán megpirítva, sokkal jobban meg kellene, ez inkább dinsztelt volt (ez már Dóri kifejezése). Ami pedig a húst illeti, az is legyen jobban átsütve (a gyerekek húsát jól átsütve kértük, szerintem az is volt, de lehet, Lucának nagyobbak az igényei ilyen téren)."

Ami mégi fontos, hogy a gyerekek burgerében a zöldsalátalevelek legyenek kisebbek, vagy legyenek kisebbre szeletelve, úgy könnyebb enni őket.

A végeredmény ezért Luca szerint egy finom burger, amit már csak egy kicsit kell hangolni, hogy tökéletes legyen. Így ez egy nyolcast kap most.

Valami olyasmire vágytam, ami könnyű, és kivételesen nem egy óriási zsemle hússal és minden földi jóval, amit utána nem bírok legyűrni. Maradt tehát a saláta. De hogy ne térjünk el a küldetés lényegétől, néhány hamburgert azért ismét hazavittünk magunkkal vasárnap.

Mindig azt gondoltam, hogy salátát készíteni nem egy nagy cucc. Mindent bele egy nagy tálba, hússal vagy hús nélkül, szósszal vagy csak magába, és ehetjük hajnalig, mert nagyjából nulla kalória. Persze ez sem feltétlenül igaz, de aki szereti a zöldeket, az biztosan élvezettel eszi azt mindenféle variációban.

Újabb vasárnap. Kiruccanás, s ahogy említettem saláta, nem is akár honnan, hanem a Magic Burger kínálatából. Nem egy helyen olvastam már, hogy itt valami olyan jól csinálják a burgereket, hogy megnyalod utána mind a tíz ujjadat.

A megállapítás igaz, s most én is ezt tettem, csak éppen az általam választott grillezett csirkemell saláta elfogyasztása után. Mert az olyan volt, hogy tyűha.

Hatalmas mennyiségű jégsaláta, koktélparadicsommal. Néhány szelet uborka, ami pont annyi volt, hogy ne legyen hangsúlyos, és ne nyomja el a madársaláta ízét, ahogy azt a kicsiny, de jól kiérezhető hagyma ízt sem, amitől még pikánsabb lett a dolog.

S hát a hús, az csudás volt.

Jól átsütött, kellemesen fűszeres, se nem száraz, se nem rágós, még Luca is, aki nem barátja nagyon a húsnak, élvezettel falatozott bele a tálba. Egyetlen ponton éreztem némi hiányosságot, ez pedig az öntet volt, ami inkább a hígított majonézre hajazott.

Miután viszont jól összeértek az ízek, s a szósz átjárta a zöldeket, viszonylag gyorsan nyoma veszett a zöldséges finomságnak.

Így aztán 8 a csillag, de csak azért, mert mindig találni jobbat.