Szóval nyilván jöttek a gyermekek is velünk - azt már mondtam, hogy a kétéves le volt nyűgözve a bejáratnál található óriás sültkrumpli-szobortól, de most jöjjön a hétéves, aki azért már jobban meg tudja fogalmazni, hogy mit is akar mondani.

A legfontosabb, hogy a Burger King szendvicseivel ellentétben a Badyhami burgerek nem nagyon fogytak. Ennek egyik oka, hogy nagyobbak is voltak, a másik viszont a minőségbeli különbség.

Luca egyik rögzítendő mondandója az is volt: legyen náluk gyerekmenü, de legalábbis egy gyerekeknek szánt méretű versenyző. Ez egyébként érthető is, ezek itt a képen ugyan a kétéves kezei, de azért érezhető, hogy mit is akarok mondani. Illetve hogy mit akar Luca, na.

Pannus egyébként általában olyan burgert kér, amiben nincs semmi, csak a hús és egy kis szósz - ez is látszik a képen.

A második hiba az ananász hiánya volt, lehetett volna több a burgerben. Állítása szerint a többi összetevő megfelelő volt, azokkal nem volt hiba.

És a harmadik gond pedig a mirelit megoldás volt. Sima sajttal töltött pulykamell volt benne, a gyári, fagyasztott cucc, még a gyermek is többet vár, ha már egyszer kimozdul otthonról, hogy valami extrát egyen.

Kevés, nagyon kevés, ezért Lucától egy sima négyes jár.

Azon gondolkodtam végig, miközben rendeltünk, hogy honnan is ismerős nekem ez az egész. Aztán mikor hazaértünk és megkóstoltam a cuccot, akkor rájöttem. Zsóri, Bükkszék, Bogács - gyerekkorom emlékei még régről, amikor Mutiékkal egy-egy vasárnap elmentünk Mezőkövesdre, Zsóriba vagy ide-oda pancsizni egy kicsit.

Ott kaptam ilyen hamburgert, illetve ott volt ilyen a kiszolgálás.

A szigetszentmiklósi Badyhamit választottuk következő úticélként, közel is van, ugyan sokat nem tudtam róla, de mintha Süne barátom jónak aposztrofálta volna.

A bejáratnál egy óriási valami, ami egy nagy adag sültkrumplit testesít meg mintegy másfél méteres formában - Pannuskát nyilván megfogta a kicsit poros, kicsit lehasznált állapotú reklámszobor. Egyébként mint maga a hely is.

Belépve egyből meglátjuk balra a kész hamburgerhúsokat (sokat, legalább kilencet) a vaslapon, közben a kiszolgáló hölgy valakit éppen kiszolgál, mi várunk, a húsok nem mozdulnak, tehát már készen voltak, ott hűlnek, vagy legyünk optimisták és mondjuk, hogy ott éppen melegen tartásban vannak. Egy ember küzd a vendégekkel, akik nem sokan vannak, de mivel sokat rendelnek, torlódás az van. Előttünk valaki öt perc, mondjuk, aztán mi, tizenöt perc, közben valaki még előttünkről egy adag sültkrumpliért, s aki utánunk jött be, máris felkészülhet egy félórás várakozásra.

A kiszolgálás sem túl kedves, mondjuk ezt meg is értem, kicsit macerás ennyi mindent csinálni egyszerre. Viszont legalább nem felületes, a sietség nem megy a hamburgerbe pakolt cuccok mennyiségének rovására - mert azt el kell ismerni, anyag van benne. És egyébként a végén még néhány mosoly is kicsusszant a hölgy száján...

Részemről egy csirkemájas duplaburgerre neveztem be, ami tényleg duplaburger. nem csak két hús egymás fölött, hanem háromszintes, egy-egy szint között hús és minden más, ami megy a burgerbe egyébként. Kivéve a csirkemájat, amit azért kicsit sajnáltam.

A buci a jól ismert és sok helyen beszerezhető nagy buci, nem házi, de miért is lenne az, mikor semmi sem az, mint később meggyőződhettem róla. Megy bele sok minden, még csalamádé is, aminek annyira nem örülök, de mindent úgy kérek, ahogy azt adják, csak semmi különleges dolog, legyen úgy, ahogy annak lennie kell. Mondom, minden szintre kerül minden, még a szószok is duplán mennek, a szintén nem házi csípős is, amitől aztán lesz egy kis csípőssége a burgernek, ami egyáltalán nem vészes, szóval bátran lehet vele próbálkozni.

A buci belseje nincs lepirítva, ami néhány perc után meg is látszik, jól átázik az egész.

Hús is kettő van benne, ami nem is árt neki, főként, mert a hús a mirelit fajta, vékony, ízetlen, lapos, ebből három is elfér egy burgerben, méretét és súlyát tekintve bőven is - normál helyeken manapság már így is van (lenne).

Összességében ha azt nézem, hogy szép emlékeket ébresztett, nem lenne bajom, főként, ha azt is hozzáteszem, hogy a duplaburgerem került 880-ba, ami igen barátságos ár - de ma már többet várok egy hamburgertől.

Így részemről erre azt tudom mondani, hogy ez bizony egy hármas - azzal a kiegészítéssel, hogy meg tudom találni a helyét és idejét, amikor visszamegyek még egyszer-kétszer.

Úgy tűnik, hogy jelen állás szerint ez a menet: vasárnap burgerezés, aztán néhány napos emésztés után jöhet az elemzés. Szerintem ennyi idő pont kell ahhoz, hogy az ember gyomrán túl, a fejben is "emésztésre" kerüljön az elfogyasztott étel. "A ne ítélj és ne elemezz elsőre" elv szerintem azért jó, mert akkor több idő jut arra, hogy a miért igen, miért nem szempontok felsorakoztatás mellett, egyszer talán majd arról is írjunk, hogy megtaláltuk a legfinomabb, legízletesebb, a minden szempontból átütő, legalábbis számunkra tökély hamburgert.

Egy biztos, ez nem az utóbbi alkalommal történt meg.

Kicsit nosztalgikus volt, és ha jól sejtem ezt az én drága férjem is így élte meg. Az én agyamban is kattantak a kapcsolók amikor a legutóbbi hamburgerezőbe (Szigetszentmiklós, Badyhami) betértünk, mintegy vasárnapi ebédre. Félretéve minden berendezésre, tálalásra és egyébre vonatkozó igényeimet, mikor megláttam a retro hamburger puffancsot, visszarepültem néhány pillanatra pár évet az időben. A gimis évemire emlékeztett a látvány, amikor nagyjából ünnepnapnak számított, amikor anyukám vett nekem egy ilyen gigaméretű zsömlét mindenféle dologgal megtömve.

S akkor mindjárt rá is térhetünk erre a mindenfélére, amik között egyetlen kakkuktojás szerepelt csak, ez pedig az én saját választásom volt. A táblán szereplő kínálatból a gombakrémes, sajtos pulykaburgerre lőttem.

Hiba volt. Később elárulom, hogy miért, de előbb térjünk még egy kicsit vissza a mindenfélékre. Ugyanis, ebben a zsömlében tényleg minden benne volt, ami az én kilencvenes évekbeli hamburgeremben. A csalamádé, amit már tinédzser fejjel sem érettem, a saláta, uborka, hagyma, mustár, ketchup, majoznéz és némi csípős szósz, ami a legtöbb helyhez hasonlóan itt is, a felhigított Erős Pistát jelentette.

S akkor következzen az a több, amivel az elnevezés kecsegtetett, aztán kisebb fajta csalódás lett a vége. A plusz sajt még rendben is volt, mert hát sajt és reszelt állapotban ennyi összetevő mellett, nem volt jelentős íze. A másik a hús, hiszen nem kellett nagyon találgatni, hogy a fagyasztóból előrántott és szó szerint is rántott sajttal töltött pulykahússal volt dolgom. No comment.

S akkor a hab a tortán, a gombakrém, alias gombapöri a zsemle aljába töltve. Konkrétan pörkölt a javából, úgy ahogy kell, s ahogy anyukám is csinálja, paprikásan nem éppen krém kinézetben. Szóval ez a "ritkaság" azt kívánta mondatni velem, hogy ha a fenti összetevők mindegyike megtalálható otthon a konyhába, s maradt még egy kis gombapaprikás a szombati ebédből, akkor vasárnapra összedobhatunk egy kis otthoni, barkács burgert.

Mindezt összevetve, az emlékek és a nosztalgia kedvéért nálam mindez csak egy négyes.

Természetesn a Burger Kingbe ellátogatott velünk Luca is, aki jól meg is ette a saját kis burgerét.

Jó gyerekhez méltón valami kölyökmenüt választott, kapott hozzá ajándékot is, amin aztán össze is parádéztak kicsit Pannussal, ahogy azt kell. A menüben sajtburgert kért, kapott hozzá kis krumplit és valami innivalót.

És akkor innentől őt idézem.

"Finom volt nagyon, mindenből pont megfelelő adag volt benne. Részemről hét (arany)csillagosra értékelem."

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mindezt egy héttel a kóstolás után mondta el, szóval a saját szavaival "olyan nagyon nem emlékszem már".

Mindenesetre az utolsó képen látható maradékok Pannus maradékai, ami azért azt is jelzi, hogy elfogyasztható volt a minőség...

Szóval Dóri korábban már megírta, hogy részéről egy kettes alával értékeli a Burger King teljesítményét a csodás chilli burgerükkel és az egyéb mellékesekkel.

Én az Angriest whopper nevű alakítás miatt mentem oda, ami mellé aztán találtam a csípős dolgok iránti szerelmem miatt egy-két extrát, de az most nem ide tartozik, aki akar ebből a szempontból is olvasni, esetleg érdeklődik a chillik iránt, az megteheti ide kattintva.

Itt most a lényeg a "legmérgesebb burgerünk valaha" volt, és még csak nem is a csípősség miatt. (Szerencsére, mert mint azt a korábbi linken megtanultam, a legmérgesebb semmit sem ér.)

Nem vagyok oda a gyorséttermi burgerekért, még annyira sem, mint azok, akik úgy gondolják, hogy azoknak is meg van a helyük, ha csak egy burger kell gyorsan, akkor belefér. Nem mondom, hogy nem eszem soha, de igazából az gyakorlatilag soha nem jut eszembe, hogy betérjek egy McDonad's-ba vagy Burger Kingbe. Éjjel, néhány (sok) sör után elbohóckodok két sajtburgerrel, de nagyjából ennyi. Ugyanez a helyzet a whopperekkel és a bigmacekkel is, valahogy sosem győztek meg.

Egy kicsit javult a helyzet a prémiumburgerekkel, amikből azért már nem spórolják ki a hozzávalókat, ezekből egyet-egyet megeszek, de többet nem nagyon. Próba, oszt' jó napot.

Mindenesetre most úgy alakult, hogy legyen a Burgária első versenyzője a jalapenos-chillis "angriest", két legyet ütve egy csapásra.

Íme, s a különbség azért mindjárt látszik ezen a néhány képen a normálburger és a prémium között.

Azt nehéz megmagyarázni, hogy egy chilliburger miért csak hús, szósz, vékony hagyma kombóból áll. Ez bizony lópikula. De maradjunk a whoppernél.

​Vasárnap elsőként tettük meg a Burgáriáért és a burgerre éhes gyomrunkért azt, amit meg kellett tenni, illetve amiért belekezdtünk ebbe a vállalkozásba. A nagy találkozás mi, a lányok és a Burger King kínálatának háromszögében azonban csak azt hozta amire számítottunk: könnyen feledhető ételek, csapnivaló tálalásban.

Igényesek lenni jó, mert az sugall valami pozitívat az emberről a másik ember felé. Igényeinek lenni az ételek és azok tálalásában legalább olyan fontos, mint az előző megállapítás, hiszen csúnya, rossz kinézetű ételt nem szívesen eszünk.

Ilyen helyzetben még Pannus, a legkisebb is azt mondja "fújj, ez nem tetszik, nem szejetem, anya". Na és ezt a kifejezést örömmel fordítom le a felnőttek nyelvére: hát ez nem valami nagy durranás, de ha már fizettem érte, akkor eszek belőle egy kicsit.

Pont ezt tettem a Burger King étlapján chillis burgernek nevezett húspogácsás szendviccsel, amelyre nem nagyon találtam szavakat, ahogy benne a chillit sem - a lenti képen jobb oldalon, már a méret is felháborító...

Nem véletlen, hogy egy pillanatra azt hittem, Pannus sima burgerét ízlelgetem, mert hogy egy szelet lila hagymakarikán és egy maszatnyi piros szószon kívül semmi sem jelezte azt, hogy ez több egy sima hússal töltött, szezámmagos zsemlénél.

S akkor itt és most le is zárhatnánk ezt a blog bejegyzést, de azért voltam olyan kotnyeles, hogy megkóstoljam a Tamás által rendelt tüzes hasábnak valamint chilli cheese nuggetsnek titulált valamit.

Hát döbbenet, hogy egy kis édes chilliszósszal, egy-két jalapenjo karikával megszórt sült krumplit, beledobálva egy papírdobozba, kimerítve az igénytelen tálalás abszolút fogalmát 550 forintért lehet megvásárolni.

Túllépve azon, hogy több is veszett Mohácsnál, gondoltam talán a nuggets, majd hozza azt az ízvilágot, amiért azt chillisnek nevezik. Hát na, szóval a bunda az mindent vitt. Olyan vastag volt, hogy nem jött át a lényeg. S hogy mi lett volna az? Biztos nem az a zöld paprika darabos massza, amiről nehéz megállapítani mi is akar lenni.

Az első kulináris, burger kiruccanás ízekben, kinézetben csak kettes alát ért.

S talán éppen ezért várom már, hogy a következő alkalommal valami brutált toljanak az arcom elé.

Nem is tudom, valójában Luca lányunk helyezte a térképre Burgáriát, amikor egyszer csak kimondta ezt a dolgot - én meg lehet (biztos), hogy már megittam vagy két-három-öt sört, s annyira megtetszett az ötlet, hogy utánanéztem, hogy valaki kitalálta-e már.

Nagy meglepetésemre még senki, így Luca büszkén fekhetett le, aznap is megtette a dolgát a világ felé.

Mindenesetre ez az egész összecsengett azzal, hogy feleség, Dóri egyszer már kitalálta, hogy csinálhatnánk valami burgeres blogot, ahol ketten eszünk itt-ott-ahol, aztán megnézzük, hogy tetszett-e nekünk vagy nem. Meg azt is kitalálta, hogy ő mindig majd az alap burgert eszi, én meg valami extrát, jellemzően csípőset, mert hát van nekem még a másik blogom is, így azzal is klappol kicsit a cucc.

A lényeg, hogy a "Burgáriával" lépett egy szintet a dolog, lett blog, lett facebook oldal, gyertek és nézzétek, ha gondoljátok.

Ha nem, akkor sincs gáz, maximum írogatunk magunknak egy kicsit, és legalább el tudok menni a két gyerek nélkül kettesben Dórival valahová, időnként. Meg gondolom, ihatok pár sört is mellé.

Mert végül is nem csak azt szeretnénk megnézni, hogy a burger milyen, hanem azt is, hogy milyen az egész, milyen italok vannak, érdemes-e gyerekkel menni. Nem találtuk ki még pontosan, de lehet, hogy többször is elmegyünk egy-egy helyre, mielőtt azt mondanánk, hogy menjetek, egyetek - mert hát több szem többször még többet lát.

Közben úgy látszik, hogy Luca is szeretne véleményt mondani, így ő is jegyzetel és kóstol, rendesen.

Szóval valahogy így lesz, s hamarosan jön az első versenyző...