Úgy alakult, hogy kicsit elúsztam. Pontosabban új munkahely, új munkák, idő még az ember felveszi a fonalat, így aztán az eddigi keddből csütörtök lett, s mire elkészül ez a poszt, már lehet, hogy péntek, s a minden megtörténhet elv alapján, még akár az is, hogy csak szombaton lesz olvasható ez a bejegyzés a blogunkban. Egyszóval sorry, de kárpótlásul ismét egy burgert fogok kivesézni jó alaposan.

Már csak azért is, mert ez most tényleg megér egy komolyabb lélegzetvételű bejegyzést. A Fald fel Amerikát! elnevezés inkább valami programra hajaz, mintsem egy helyre, ahol jó burgereket lehet venni és enni, és várakozás közben elmélázni azon, vajon honnan jött a név és a helyválasztás, miért is kéne felfalnom Amerikát, mikor csak egy hamburgerért meg persze a többi mellékesért ugrottunk be a HÉV megálló mellett található üzletsorra.

Szóval hosszasan méláztam volna még a fenti gondolatsoron, ha a lányok hagytak volna elmélyedni jobban, de a húspogácsa és a jalepeno sistergő hangja és illata kibillentette őket az anyán-apán lógunk programból, így már mindannyian teljesen ráizgultunk, hogy a pult mögött készül a kaja.

S akkor lássuk, hogy miért is a teljes kiőrlésű zsemléből készült Fish Burgerre szavaztam ez alkalommal. Egyrészt azért mert az elmúlt pár alkalommal a „more” vonalat erősítettem, másrészt meg már vágytam egy kis halra és minden másra, ami egy ilyen zsömlés cuccban benne van.

De kezdjük először a zsömlével. Teljes kiőrlésű volt, minden ízében. Könnyű, nem az a nagyon durván tömör anyag; megpirítva, ahogy azt kell, tehát a zsömle minden ízében megérte a tízest.

Viszont a többi. Kezdjük a hallal, a lényeggel, amin mindig áll vagy bukik a történet. Hát itt most némelyest bukott, aminek igazi oka, hogy mirelit volt, mentségére legyen mondva, a jobbik, ízletesebb fajtából. S a szaftosabból, mert ha ez nincs, akkor minden más szempontból száraz lett volna a hamburger, mert ezen a téren kicsit spórolós volt a kaja.

Vagy lehet, hogy csak egyszerűen ez az elv, a drágább és szaftosabb hal, kevés szósszal. Ezzel csupán az baj, hogy ha már egy ilyen burgert választasz, akkor vágysz valami különleges ízre. Valami olyanra, ami összecseng a hallal, s most egy csúnya dolog jutott eszembe: a McDonald’s halas szendvicsében lévő szósz azért hozza azt, amivel még egy kicsivel több lehet letenni az asztalra.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy pont olyat kell csinálni, inkább csak arra akartam példát hozni, hogy egy sűrűbb állagú, kicsit savanykás, kicsit uborkás íz nekem bejött volna.

A többi pedig, mármint az egyéb, az mindenképpen az átlagos. Kicsi majonéz, saláta, uborka stb., így aztán némi hiányérzet maradt. Bennem is, és ahogy Tamást néztem miközben a saját hamburgerét ízlelgette és boncolgatta benne is.

Mindkettőnknek ugyanaz a dolog hiányzott: a szaft. Vagy nevezzük szósznak, mártásnak, vagy bármi ehhez hasonlónak, csak jó lenne, ha lenne, mert akkor az a pont, még ha megkésve is, nemcsak hetes volna.